2013. november 15., péntek

Folytatás

 Pécs, ahol éltünk, könnyen átvészelte a háborút, és az ostromot is.
Az utolsó este remegett a pince fala. Anyám rumot rakott a teámba és én átaludtam a város elfoglalásának éjszakáját. Nem tudtam semmit arról, hogy a szomszéd ház tetejét átszakította  és ott robbant fel egy akna. És mégis. A szirénák, a becsapódások hangja örökre belém ivódott. Még több évtizeddel a háború után is összerezzentem egy erősebb hangtól, vagy, ha a kanyarban egy autó felvisított, mint egy távoli szirénahang.  Talán az álom kábulatában átélt rettenet, tudat alatt, még jobban rögzül, mintha ébren szembenézünk a valósággal.

Engem nem érdekelt a politika. Sztálin, Rákosi, a római pápa, vagy bárki... olyan messze voltak! Hogyan éltünk? Hogy kabát helyett, csak hálóingre futotta? Nem tűnt fel nekem, az akkori tizenévesnek, hogy az életünknek bármi köze lenne ahhoz, hogy kinek, kiknek a kezében van a vezetés.
Azt hiszem, az emberek többsége mindig ilyen öntudatlanul sodródik az eseményekben, ...mint a gyerekek, vagy mint a birkák a nyájban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése